Egy másik online játék magazinjának szerkesztője felkért, hogy osszam meg az EB élményeimet. Engedelmetekkel nyitottam egy új fórumot, és több részletben közzéteszem számotokra is!
Történetünk ott kezdődik,hogy 30/44 év után végre nem az O csoportból (Otthon maradottak csoportja) kezdtünk egy labdarúgó tornát, hanem az F-ből...
Mivel 18 éves korom óta (értsd 20 éve) készülök rá, hogy ha egyszer kijutunk valahová, akkor a helyszínen szurkolok a csapatnak, a pótselejtező sikeres megvívása után végre tudtam, eljött az én időm!
Pelikán elvtárs szavaival élve: "Akkor még nem sejtettem..." De hogy mit nem sejtettem arról később.
Megtörtént az álomsorsolás (norvégokkal az O csoportban), látszott, hogy Bordeaux, Marseille, Lyon gyönyörű túra lehetne.
Gyorsan összeállt az utazó négyesünk, az elhatározás után jegyet kellett szereznünk, ennek érdekében mind a négyen regisztráltunk a megfelelő oldalon. Szerencsénk volt, mindegyik csoportmeccsre sorsoltak nekünk négy jegyet, a nyolcaddöntőre is, Marseillere pedig még plusz négy jegyünk lett.
Osztottunk-szoroztunk, a család és a munka mellől nem tudtunk elszakadni ilyen hosszú időre, így aztán végül az izlandiak és a portugálok elleni meccsre szűkítettük le a programot. Az osztrák meccs jegyeit, és az izlandi plusz négy jegyet rokonoknak, barátoknak adtuk át (bár az elején paráztatták a népet, mindenki simán bemehetett a stadionokba,csak azt nézték van-e jegyed).
A kijutásunk utáni terrorcselekmények, és a sajtóban elharapózó rémhírek terjesztése okozta szórványos családi aggodalmakat leküzdve megnyugtattunk mindenkit, hogy ha olyan balszerencsénk lenne, hogy a valaki pont a valóban kimagasló nemzetközi érdeklődésre számot tartó magyar-izlandi vagy magyar-portugál meccs kapcsán robbantana, akkor ha meglátjuk szándékát, elfutunk.
A második aggodalom hullámot akkor kellett hárítanunk, amikor az angol-orosz meccs Marseillei verekedései uralták a híreket, de megnyugtattunk mindenkit, hogy a sorsolás az ellenfelek tekintetében is álomsorsolás, sem az izlandi, sem a portugál szurkolók nem verekedősek, az angolok és oroszok, pedig megfutamodnak előlünk,mire mi Marseillebe érnénk.
Június 17-én pénteken 16.30-kor jött el a SOHO Party slágerének aktualitása - Indult az utazás, csak erre vártunk!
A Győr-Marseille útvonalat problémamentesen leküzdöttük, Monte Carloba mondjuk egy fél órával korábban értünk a tervezettnél, így a napfelkeltére kicsit várnunk kellett, aztán a nizzai stadion mellett elsuhantunk, majd Cannesban is körülnéztük, Filmfesztivál épülete, egyebek, végül 10 órára a szállásunkra érkeztünk, tudtunk ejtőzni a meccs előtt. A bérelt lakásunk ablakából ráláttunk a Stade Velodromera, így a teljes vonuláson nem vettünk részt (15 perc sétára voltunk a stadiontól), pont a végére viszont be tudtunk csatlakozni!
Fantasztikus élmény volt, gondolom láttatok videókat az eseményről, de a helyszínen még ütősebb volt! Kb 30 ezer magyar szurkoló volt Marseilleben, hömpölygött a tömeg az utcán, a barátságos izlandi szurkolók vegyültek mindenki a legnagyobb békében, ez valóban a labdarúgás ünnepnapja volt, nekünk különösképpen. A Marseillei étteremben például mellettünk 8-10 osztrák szurkoló ült (valamit benézhettek a jegyfoglalásnál, mert ők ekkor azt hiszem Párizsban játszottak...), másik irányban izlandiak, mindenütt máshol magyarok.
Úgy indultunk neki az EB-nek, hogy a két meccsen lehetőleg rúgjunk egy gólt (ha lehet büntetőből, mert annak kétszer lehet örülni - mikor megadja a bíró, és amikor berúgjuk), ha lehet iksznél, vagy -1-nél, illetve ha szereznénk egy pontot, az még bónusz lenne! Nos, a fiúk igencsak túlteljesítettek a várakozásainkat, de valószínűsítem, hogy mi szurkolók is túlteljesítettük a srácok elképzeléseit. A stadionba viszonylag gyorsan bejutottunk, egy órával a meccs előtt a magyarok többsége már a lelátón foglalt helyet, és a kemény mag vezetésével indult a hangolás.
Last edited by Encibenci at 7/15/2016 8:39:41 AM