9. szezon start
A válogatott esélyes játékosok (43-an) az elmúlt héten edzőtáborban vettek részt, ahol egyrészt az aktuális teljesítményüket, másrészt az elmúlt években a bajnokságokban illetve a válogatottban nyújtott teljesítményüket értékelte a válogatott vezetősége. Ezúton is köszönjük a csapatoknak, hogy hozzájárultak játékosaik távollétéhez.
Az edzőtáborban minden játékos lelkesnek mutatkozott, látszott rajtuk, hogy átérzik, mekkora megtiszteltetés, ugyan akkor mekkora felelősség, hogy valaki a Magyar nemzeti válogatottban játszhat. Azt azonban majd csak az elkövetkező hetek fogják megmutatni, hogy melyek azok a játékosok (illetve csapataik), amelyek tényleg mindent megtesznek (illetve csapataik lehetővé teszik), hogy tökéletes formában legyenek és fejlődésük töretlen legyen.
A vezetőség úgy döntött, hogy 12-13 játékossal kezdi meg a válogatott előtt álló selejtező sorozatot, az engedélyezett 18-ra majd később szándékozik kiegészíteni a listát az év közbeni esetleges sérülések, forma romlások és egyéb, nem várt fejlemények alapján.
Bár még másfél nap hátra van a jelentkezés végső határidejéig, de már most jelenhetjük, hogy a 13 játékosból álló szűk keret összeállt.
Megkérjük ugyanakkor a tapasztalt, hozzáértő managereket, hogy ez alatt a rövid hátralévő idő alatt tegyék meg javaslataikat, mondják el véleményüket, hátha valamilyen szempontot figyelmen kívül hagytunk.
A tervezett játékos keret:
Irányító
János Raksányi (3151438)
Elod Fenyoházi (2213418)
Dobó hátvéd
Áron Kinde (2372521)
Kornél Ladó (2552654)
Bedobó
Mátyás Fejér (3150620)
Caradoc Hurst (4827347)
Tartalék a külső posztokra
Timót Takátsy (2535350)
Erőcsatár
Kálmán Geller (3151012)
Ödön Kóczián (2453664)
Medárd Lajos (4827085)
Center
Márton Juhász (4143811)
Ákos Zsombok (4138810)
Tartalék a belső posztokra
József Májer (2523419)
Természetesen a fenti sorrend nem fontossági, az egyes mérkőzéseken alkalmazott taktikák alapján eltérhet, hogy ki lép pályára, sőt a posztok között is várható átjárás.
Feltűnhet esetleg, hogy a keretből kimaradt Magyarország jelenleg legmagasabb fizetésű játékosa a korosztályban, Zoltán Fábry (4827369). Ennek oka, hogy az elmúlt szezonban nyújtott teljesítménye elmaradt a többiekhez képest, de természetesen ő is megtalálható annak a listának az élén, akinek további teljesítményét figyelemmel követjük és bármelyik pillanatban számíthat a "behívóra".
A várhatóan alkalmazott taktikákról és az azokhoz kialakított felállásokról 1-2 napon belül a szövetség hivatalos fórumán (értsd külső fórum) kapnak további tájékoztatást a szíves érdeklődők.