A felénél meguntam mindenki ugyan azt szajkózza. Nem volt türelmem végig olvasni.
Szerintem egy a fő lényeg: a Kitartás és a folyamatos edzés.
Csapatom egyik legjobbja lett.
(15009475) (Eladtam mert saját draftolt köré építek új csapatot.)
Kilenc szezont tartottam edzettem. Mellette végig a II.2 ben tudtam maradni. U21-ből kimaradt pedig nem volt gyenge akkor sem. Végig 6-s edzővel kapta a tudását. Vele együtt még kineveltem másik játékost is aki U21-s lett. Ez már csak plusz öröm számomra.
Egy "normális" játékost érdemes edzeni. Említett játékosom most első osztályba igazolt és lehet rá építeni. Simán 120K feletti fizetéssel el lehet tartani a II. osztályban. Amennyiben nem a következő generáció edzését helyezem előtérbe talán még válogatott esélyes is lehetett volna. (Erről a kapitányt kell megkérdezni.)
Ebben a játékban semmi sem kötelező és senkit sem lehet kényszeríteni. Hiába tépitek a szátokat és ütitek az asztalt. Megértem, hogy az állóvizet kívánjátok kicsit felkavarni. Ez csak úgy fog menni, ha kitartó menedzsereket találtok az ügyeteknek. Multizás-mono skillezés. ??? Majdnem mindegy mit edzel a játékosnak csak kapja meg. NE értsetek félre nem azt mondom hogy 221-s centisnek kinti védekezést. Amire termett egy játékos arra kell edzeni. A mellett ez is csak matematikai játék. Tessék számolni. Szezononkénti 14 edzésből 12- fő skill kell és 2 egyéb. Ezzel lehet tartósan számolni. Amennyiben valaki U21-re készítene fel játékost akkor ez megváltozik 14 fő skill edzésre.
Támasszátok alá már tényleges játékossal az állításaitokat. Mindenki okos lehet, de ez nem győz meg egy menedzsert sem arról mit is lehet elérni és hogyan. Mentor? Igen kell, de olyan akinek a feladata felhívni a menedzser figyelmét a játék bemutatására és arra, hogy megértése a menedzser mit is lehet és hogyan. Nem pedig az, hogy irányítsa és terelje egy irányba. Aztán majd a menedzser eldönti mit és hogyan csináljon. A mentor meg szól, ha nagy butaságot készül a menedzser csinálni. Ezzel talán lehet úgy bővíteni az aktív menedzserek számát akik hosszú távon is a magyar BB közösség részei lesznek és lesz aki edz majd olyat akiből válogatott lesz.