Nem neki edzettem, csak játszott olyan poszton, amit éppen edzettem külső védekezésre. Nem lényeges egyébként ez való igaz, amúgy meg hátha kell valakinek, eladnám. Félig-meddig van kiedzve több tulajdonságra is, pont azért, mert mindig beállt ide-oda.
A másik kérdésedre válaszolva nem tudom, hogy milyenek a belső skilljei, mert ha tudnám, akkor úgy hívnának hogy hacker és nem úgy, hogy felhasználó. :-))) De ezt a dolgot meg kell fordítani, mivel DH-nak sorolja a játék, ezért arra lehet következtetni, hogy vannak olyan külső skilljei, amik jók. Mivel most kezdte a játékot, ezért szerintem érdemes felhívni a figyelmét arra, hogy lehetnek esetek, amikor érdemes játékost átképezni, esetleg lesz belőle egy jó multiskilles. Nála feltűnő, hogy két ilyen is van, egy alacsony ECS és egy magas DH. Mivel látszik, hogy belső játékosokat érdemes edzenie, ezért egy barátságoson megpróbálhatja odaállítani a magas DH-t, és akkor az is fejlődik. Ettől még a többi edzhet. Kezdőkoromban én is szórakoztam egy 188 centis erőcsatárral, nem nagyon vált be.
Előfordulhat, hogy pont a tempója vagy a dobótávja jó. Azért vannak olyan taktikák, ahol el-elsül egy erőcsatár vagy egy center keze kintről, jó az olyan a háznál.