Lehet, nem szó szerint ezt írtad, de én határozottan emlékszem, hogy szinte a szájába rágtad a választ a kérdéssel, amire ő azt válaszolta, hogy "na ebben tévedsz".
A keretüknél légyszi az akkori fizetéseket és skilleket írd. Vagy eddz ki egy 21 éves 240k-s erőcsatárt. Elárulom, nem fog menni. Hiába mondod, hogy most kinek mennyi a fizuja, az nem bizonyítja, hogy akkor monsterek voltak. Ráadásul a szerb kapitány érthetően leírta, hogy multis keretük volt. Az hogy 21 éves koruk után direkt főskillre edzik őket, nem hülyeség. Először multiznak, utána főskilleznek. Pont az ellenkezője, mint amit te mondasz, hiába is próbálod úgy beállítani, hogy a te igazadat támasztja alá.
Azt, hogy nem monster a keretük, nem én mondtam, Ivko mondta. Szóval szerinted ő beszél sületlenségeket? Legalább nála ne akarj már okosabbnak lenni, legalábbis a szerb kerettel kapcsolatban.
Megpróbálom még egyszer elmondani, ha nem érted, nem velem van a baj. 18-21 éves korig multis ecs-nek edzették Baticot. 22 éves kor elejétől semmi mást nem kapott csak 2pontost, bv-t és pattanót, így lett 240k a fizuja. Nem olyan bonyolult ám. Csak éppen nem illik bele a képbe, amit te sugallsz, ezért mondod, hogy hülyeség.
Czédliről meg nyugodtan leakadhatsz. Nem vagy sem scout, sem kapitány, sem NT HLP, hogy megszabd nekem, mit eddzek. Te vagy a monster mániás, eddz ki te egy olyat. Én olyat edzek, akit 10 szezonon keresztül el tudok tartani és hasznos a csapatomnak. Nem nyerészkedni akarok vele és nem azért szenvedtem vele 3 szezonon keresztül, hogy játsszon 8 meccset az U21-ben aztán menjen a kukába.
Füllentek??? Már bocs, de nem 21 éves korukban láttad a skilljeiket. Hogy 21 éves korukban milyenek voltak, arról egyetlen hiteles forrásunk van, mégpedig a szerb kapitány. Aki mellesleg világosan elmondta, hogy 1-2 monster volt, a többi multis. Még azt sem tudhatjuk, melyik volt a monster és hogy egyáltalán a monsterek voltak-e a kezdők.
Don't feed the troll