Köszönöm a hozzászólást!
Két évvel ezelőtt azért hagytam itt a közösséget, mert becsapottnak éreztem mindenkit, aki az akkori győztes csapatra szavazott. És nem akartam azzal a stábbal együtt dolgozni. Attól még igényelek egy jó válogatottat, jó fórumélettel.
Az, hogy el sem olvastad a levelemet amit választás után írtam (vagy később elolvastad, csak már nem tudom csekkolni), az nem engem minősít. Annyit nem kaptam, hogy "gratulálok". A válogatott ismételt szándékos hátráltatása a listák át nem adásával szintén nem azt mutatja, hogy törődnél a válogatottal.
"Ha eddig nem derült volna ki rólam egyértelműen az eddigiek alapján, akkor most elmondom a ritkább fórumlátogatóknak is, hogy rohadtul utálom a strómanokat, a mások ötleteivel díszelgőket meg a köpönyegforgató csahosaikat."
Ha mások ötletével díszelgek, akkor miért ütközik akkora ellenállásba amit csinálok? Akkor ez most új ötlet, vagy az eddigi?
Az U21-es stáb részéről én látom az igényt az együtt dolgozásra, cimivel még nem jutottunk közös nevezőre.
Félreértések vannak, amik remélem hamarosan tisztázva lesznek. A többi scout többnyire segítőkész a mi stábunk felé is.
A másik csapatról meg akkor sem kéne így nyilatkozni, ha így is érzed.
"Otthagytad az U21-es stábot, gőzöd nem volt, és nem is lehetett arról, hogy milyen munka megy a válogatott mellett, az egyetlen dolog, amivel be tudtad (ismételten) hülyíteni a tapasztalatlanabb, válogatott környékére legjobb esetben is csak választáskor benéző réteget, az a saját informálatlanságod az eddigi munkáról. "
Tehát nem értek hozzá. Oké hagyjuk, majd eldönti az idő. Ezt nem az "ellenzék" fogja megmondani.
"Az a módszer, hogy kiválogatjuk a multis magas potokat és nem az U21-re neveljük őket, szakállasabb, mint azoknak az össz játszott szezonja, akik a 45 között vannak. Szerinted a Szoboszlaik, a Plotárok, a Chalúmovok, a Menyhértek, a Gécsekek hogy a búsba kerültek oda? Gedóval, Schar-rel történt kísérletezések során mi a búbánatot csináltunk szerinted eddig? A Gondák és a Novákok mi a franc alapján nevelkedtek eddig?"
Ott van a mostani utánpótlás válogatottban egy jó kis multis. De kéne neki 4 szint passz.
Ki fogja megadni neki 22 évesen 100k-s fizetéssel?
Miért nem lehetett neki 18-19 évesen megadni? Onnantól kikövezett út lett volna a válogatottságig. Így, ha nem vállalja be valaki, hogy irányítóba játszatja, nem lesz válogatott. Nem lett volna jobb a tulajnak is, ha egy picit enyhébb a fizetése, viszont legalább ára is van? Nem vette volna át valaki könnyebben az MKL-ből, ha nem kéne ir-ként játszani ahhoz, hogy elérje a válogatottat? Na akkor most a ti ötleteteket használom fel ellenetek, vagy valami újat próbálok?
"Azt bírom a hozzátok hasonlókban, hogy érdekes módon, amikor a válogatott folyamatosan keresett tulajdonosokat a nevelőmunkához, akkor az NT-nek a környékére nem jöttetek, lapítottatok, mint nyuszi a fűben, persze a fúrás a hátam mögött a főnök úr vezérletével szezonok óta olyan természetességgel megy, hogy azt a drámaírás jónéhány történelmi koron átívelő története bőven megirigyelhetné."
Ezt meg nem is értem. Ki a főnök úr? Ki fúrt kit a hátad mögött?
Lehet nem véletlen amúgy, hogy nem akartak/akartunk játékost nevelni.
Én csak feljöttem a fórumra, és elment tőle a kedvem egy-két hozzászólásodat látván.
"Egyszer vagyok hajlandó ehhez az egészhez hozzászólni, remélhetőleg tanulságos lesz mindenkinek, főleg azok figyelhetnének a fórumra (tényleg csak ez egyszer), akik megválasztottak."
Könnyű azt mondani, hogy egyszer szólsz hozzá. Lehet szidni akárkit, gyanúsítani akárkit, és aztán meg normális vita nélkül le se tudja magáról mosni az ember.
És nehogy azt hidd, hogy csak az én ötletem az ilyenfajta edzés. Jöhetnék külfölddel, de most nem fogok. Vannak itthon is eléggé elismert menedzserek a stábomon kívül, akiknek a támogatottságát élveztem.
Nem másokban kéne mindig keresni a hibát egy elvesztett választás után. Az nem vezet sehova.