Igen, a gyűjtést a heti pozitív mérlegből gondoltam. Ha most feljutsz, akkor gondolom a mérleg még jobb lesz ennél + valamennyi a feljutásért. Persze ha 2 szezon alatt a 2. ligában tudsz lenni, akkor persze hajrá, majd drukkolok. A vélemény arra vonatkozott, ahogy én csinálnám, én aludnék még egy szezont, akár már a 3. ligában is, és utána ugranék egyet. De ezt játékosa válogatja.
Az áresés szerintem folyamatos volt. A multisok nem verték az égbe az árakat, csak annyira ritkák voltak, hogy az egész piacon belül kuriózumot jelentettek. Ettől a szezonok óta tartó tendencia még nem fordult meg. Azzal egyetértek, hogy a piac változik, azzal viszont már nem, hogy ahhoz kell viszonyítani a várakozásokat, hogy ami 5 millió volt pár szezon alatt, az most 2,5, és ebből következően biztosan az lesz, hogy megint emelkedni fognak az árak. Az árak emelkedése mellett jelenleg nincs igazi érv, kivéve azt, hogy a múltban voltak már magasabbak. Ez pedig a jövőre nézve nem jelent semmit. Akár az is lehet, hogy a jelenlegi felére esnek vissza. Ki tudja előre?