1. Domi passzolást kért tőled, háromszor játszott Verebes olyan poszton, ahol kaphatott passz edzést, azt is több hét eltéréssel. Nekem konkrétan le is írtad, hogy szerinted hülyeség, ezért nem fogod azt edzeni, legalábbis nem addig, amíg Domi kérte (+2 szint). Innentől miért is hazugság, hogy te sem azt edzetted, amit kért és hogy a csapatérdekeket vetted figyelembe, mármint azt, hogy neked mire kell Verebes.
Ami a 2. és 3. pontot illeti, Chosen megelőzött. Hogy is van akkor ez?
Az hogy Farkast Domi nem hívta be, az ő döntése. Nem szoktam számonkérni a kapitányokon a döntésüket. Még akkor sem, ha engem, vagy az ismerőseimet, mentoráltjaimat hátrányosan érinti. Szép csendben tudomásul veszem, max onnantól nem lesz elsődleges szempont a fiatalok leigazolásánál az, hogy U21 esélyes legyen.
És nem forgattam ki, amit mondtál, fórumon és pm-ben is leírtad, hogy a régi stáb érdeme a magas népszerűség, meg hogy Domi azzal a kerettel nyer, amit ti edzettetek ki. És nem az a baj, hogy szélsősegesen fogalmaztál, pontosabban nem így fogalmaztál, ahogy leírtad. Az a baj, hogy amikor ment a szekér, akkor azt a ti érdemeteknek állítottad be, amikor nem ment, akkor rögtön Domi hibája volt minden. Visszakereshetem, ha szeretnéd.
A stadionépítéses vitánkról meg egy egész topik van. Ott bizony nem egyszer írtad le, hogy az edzetés mennyivel jobb módszer, meg hogy hülye, aki nem edz válogatottnak. Ezt is visszakereshetem, ha esetleg nem emlékszel már rá.
És itt van megint a félreértés, pontosabban, amit te meg sem akarsz érteni. Mi az, hogy a harmadik és negyedik ligásoknak kell edzeni? Senkinek nem kell. Csak ti hiszitek, hogy ez valamiféle kötelező feladat. Az eddzen, aki akar is edzeni. Ha egy negyedik ligás szeretne edzeni, hajrá. Ha eszetlenül belevág, azzal nem lehet mit csinálni. De ha már a stábhoz fordul, illene elmondani neki, hogy ide bizony kell az anyagi háttér, ezért előbb azt kéne biztosítani. Túl sok olyan menedzsert láttam már, akinek a scout bemesélte, hogy a fiataljai majd milliókat érnek, ha szépen edzi 3-4 szezonon keresztül, meg hogy simán válogatott lesz belőlük, aztán se válogatottság, se nyereség. Fórumon is beírtak páran, nyugodtan visszanézheted. Az igazság az, hogy elvétve találsz olyan U21 válogatottat, akit friss csapat kezdett el kiedzeni és be is fejezte.
Az meg már csak hab a tortán, hogy arról beszélgetünk, hogy egy frissen regisztrált menedzsernek nem válogatott edzéssel kell kezdenie, erre az ellenérved az, hogy miért nem edz a másodosztályú csapatok 75%-a. Semmi köze a kettőnek egymáshoz. Amúgy azért nem edzenek, mert nem érdekli őket a válogatott.
És azokkal nincs baj, akik nem látják be, hogy egy menedzserjátékban a menedzselés az elsődleges? Mitől lenne ez elsődlegesen edzésre épülő játék? Ha nem tudsz kiedzeni egy közepes játékost, de szuper vagy pénzügyekben, akkor boldogulsz? Boldogulsz bizony, mert maximum összevásárolod a csapatodat. Ha viszont csupa válogatottat nevelsz, de eltartani nem tudod őket, mert pénzügyekben rossz vagy, akkor is boldogulsz? Szerintem nem...
A haza leszarása meg elég vicces kijelentés, főleg így neten. Te pl mikor voltál kint utoljára egy válogatott asztalitenisz mérkőzésen? Hát íjászaton? Játszol azzal a klikkelős játékkal, ahol országok versenyeznek, hogy ki tud többet klikkelni? Az online kézilabdás játékban hány válogatottat neveltél ki? Ezekben az esetekben miért szarod le a hazádat?
Vedd már észre, ez egy játék. Nem itt kell hazafinak lenni és a valóságban mindent leszarni, hanem pont fordítva.
Don't feed the troll