Ma nem éri meg anyagilag válogatottra edzeni.
Azért ezzel vitatkoznék, kicsit kezeljük objektívebben ezt a válogatott dolgot. Az elit multis válogatott játékosok ugyanis nagyon is keresettek a piacon és elég durva összegeket adni ki értük, elég csak megnézni mennyit fizettem ki Radnaiért és Plotárért például, de akár egy Leszkovenért aki már 200k feletti fizetéssel rendelkezik is kiperkálnak simán egy milla felett, a skilljeit látva nem is csodálkozom ezen. Ha bele akarjuk számítani az edzés alatt felmerülő költségeket is, azért azt vegyük számításba, hogy ezek a játékosok általában a nevelés alatt is már húzóemberek a klubcsapataik számára, nem csak a fizetési csekket veszik fel. Sőt mivel a fizetés ugye csak szezonkezdetkor igazodik a játékos skilljeihez,egy rendesen edzett játékossal még előnyben is vannak ezek a csapatok, mert szezon közben nem az adott szintjéhez mérten kell eltartani. (Én Aczéllal voltam így például szezon vége felé 30 ezres fizetéssel szaladgált a kb. 110 ezret érő skilljeivel)
Pláne nem elhanyagolható tény az értékesítési bevételre való hatásuk. Nem véletlenül próbáltam meg válogatott játékosokból összeállítani a keretemet, mert a legmagasabb klubszinten az, hogy (ideális esetben ha mindhárom játékosom játszik a válogatottban) 100k-val nagyobb az értékesítési bevételem, mint az MKL-es átlag, elég nagy versenyelőnyt jelent.
A másik oldalon igen vannak játékosok akiknek a kinevelése egy nagy mínuszt fog jelenteni a csapat számára. Ilyenek a kevés mellékskillel rendelkező, csak főskilles monster játékosok, akikért a piacon már nem nagyon fizetnek ki sok pénzt és a magas fizetéssel a csapat pénzét is felemésztik. Ilyen játékosokra egyre kevesebb szükség van a válogatottaknál és talán az utóbbi idők másik problémájára is, a korán főskillre agyon edzett játékosokra is mostmár kevesebb példa lesz.
Ki kell alakítani egy olyan edzéstervet a válogatott esélyest nevelő csapatoknál, ami kordában tartja a fizetés emelkedését és hosszabb távon eltartható és edzhető lesz a játékos akár egy alacsonyabb osztályú csapatnak is. Itt többen is említették még más példákat is, hogyan lehet még pénzt csinálni az edzésből. Én olyan javaslatot hoznék fel ami a klubcsapat eredményességét növeli az edzés melett. Sokan úgy edzenek több játékost egyszerre, hogy egy adott posztra edzik az összeset, gyakorlatilag ugyanolyan játékosokat edzenek, így a csapatuk csak egy posztra kap egy saját edzett játékost. Sokkal jobb ötletnek tartom, ha a 3 edzett játékosból megpróbál 3 különböző pozíciójú embert nevelni, ezzel ezerszer jobban megnöveli a csapata eredményességét. Persze ez egy bonyolultabb és sokkal nehezebb út, eleve úgy kell összeválogatni az edzeni kívánt játékosokat, hogy jól kiegészítse egymást az edzésük. Megint csak saját példa, így edzettem eggyütt 5 szezonon keresztül Krisst,Radnait és Kozuljt, mindhárom különböző poszton játszik a csapatomban és az eredményességre se lehet panaszom.
Természetesen senkit ne áltassunk azért, egy tökéletesre edzett válogatott játékost eltartani és mellette eredményesnek lenni már gyakorlatilag képtelenség egy II. ligás csapatnak is. Ezt is fő problémának látom, hogy nagyon sok alsóbb ligás csapat kineveli a játékost és amikor elkezdi felemészteni a csapatát a megnövekedett fizu és már egyértelműen gátolja az előrejutásban, akkor sem hajlandó túladni rajta vagy már csak későn, csődközelben. Szükséges lenne persze az I. osztályú csapatok szerepére az ilyen játékosok átvételében, ez szerintem az utóbbi időben javult, de persze nem mind1, hogy milyen játékosanyagot kell átvenniük és esetleg befejezni az edzésüket.