Én azért nem értek egyet veled, mert azoknak a bizonyos nagycsapatoknak, akikről beszélsz (gondolom olasz, spanyol, angol), pontosan tudniuk kellett azt, hogy minden csapat így fog kiállni ellenük. Márpedig ebben a világon semmi újdonság nincs, és más világversenyeken is megtörtént már. Ha csak azokat vesszük, akiket említettél, a szerb védelem az egyik legjobb az egész VB-n (Ivanovic, Vidic, Subotic, Kolarov), nem is értettem, hogy miért Lukovic játszott az első meccsen (meg is lett a böjtje). Ennyi tehetség a VB-n egy védelemben sincs (talán). Svájc padján olyan edző ül, akit bármelyik válogatott vagy klubcsapat tárt karokkal fogadna, de úgy tűnik, pont olyan mentalitású ember, mint Rehhagel a görög padon, hogy a sz@rból várépítést jobban szereti még ennyi sikerrel a háta mögött is. Szóval nincs meglepetés abban, hogy alaposan felkészítette taktikailag a csapatát. Paraguay az egyik olyan csapat, amelyiknek szurkolni szoktam, és rájuk pont jellemző az, hogy nagy küzdeni akarással állnak neki meccseknek, és amikor fegyelmezetten játszanak, a világ bármelyik csapatával felveszik a versenyt, még az olasz öregfiúkkal is...
Ez a VB nekem kész csemege, kialakult taktikai elképzelések rajzolódnak ki a középcsapatok részéről, a nagycsapatok pedig szenvednek ellenük, mert ma már egy középcsapat is olyan játékosokat küld ki a pályára, akik komolyabb bajnokságok legalább középszintű csapataiban rúgják a bőrt. Ma már nem lehet azzal nyerni, hogy a csapatot Angliának vagy Olaszországnak hívják... Nem osztottak senkinek bérelt helyeket, ha jól emlékszem...