BuzzerBeater Forums

BB Magyarország > Nagyválogatott/u21 átigazolás

Nagyválogatott/u21 átigazolás (thread closed)

Set priority
Show messages by
This Post:
00
44561.985 in reply to 44561.982
Date: 10/2/2010 6:46:55 AM
Overall Posts Rated:
173173
Nem mondtam, hogy nem lehet belőle erőcsatár, hanem hogy mostanra egy közepes erőcsatár lett belőle. Illetve azt, hogy nagyon nem szerettem volna, ha az lesz belőle. Sajnos nem 22 éves már, hanem gyakorlatilag 23, hiszen nyakunkon az új szezon. Szó sincs arról, hogy lemondtam volna róla, hiszen akkor nem írogatnék ide, és nem lennék túl többoldalnyi levelezésen a tulajával. Akkor sem mondtam le róla, amikor még 22 éves volt, sőt, mivel a szezon elején kezdtem a scoutolást, ő volt az egyik első kiszemeltem.

Az részemről teljesen rendben van, hogy vannak olyan vélemények, amelyek szerint másképpen kellene edzeni, sőt... Sokkal jobban örülnék annak, ha erről több vita lenne, mert attól haladunk előre. Minden kritikának örülök. Amint azt korábbi levelemből láthattad, a nevelését a belső védekezéssel folytatnám, mert az alacsony. Velem lehet tárgyalni, akkor csináljunk belőle erőcsatárt, én azt szeretném, ha csinálná is majd valaki, csak éppen a jelenlegi tulaja semmilyennek se edzette, mert totál elképzeléstelenül csinált belőle egy olyan játékost, akinek a 2 pontosán kívül egyik skillje sem az igazi. Egyébiránt továbbra is tartom azt, hogy remek bedobó válhatott volna belőle, és (bár kevesebb az esély rá) válhatna még most is. ECS van bőven, nem ilyen jó labdás skillekkel ugyan, de sokkal jobb benti skillel. Bedobó alig akad ilyen (alig??? beszélek hülyeséget, egyáltalán nincs...).

Bocsánat, nyilván az én szóhasználatom nem az igazi, de specializált az olyan, akinek rosszak a kiegészítői. Kitalálok majd erre egy jobb szót, de ettől még ez a játékos sosem fog multiskillessé válni.

This Post:
00
44561.986 in reply to 44561.984
Date: 10/2/2010 6:49:48 AM
Májköldzsordön
II.1
Overall Posts Rated:
175175
Second Team:
Babszinyúl
Általánosságban beszéltem, nem erre az irányítóra gondoltam. Senkit nem akarunk "elvenni" az U21-től, viszont jó lenne, ha mondjuk egy szuper legenda 21 éves korában még nem érne el horribilis fizut , hogy továbbra is lehessen edzeni, olyannak amilyen a válogatottnak még nincs.

HUNGARY!
This Post:
00
44561.987 in reply to 44561.985
Date: 10/2/2010 7:07:52 AM
Overall Posts Rated:
190190
Akiről lemondtunk az Vitányi (azt hiszem, így hívják). Jelenleg erőcsatárunk 1 db van a keretben emlékeim szerint, tehát nem látom a rengeteg erőcsatárt. Arról nem beszélve, hogy egy erőcsatár nyugodtan játszhatna bedobót is. Nem ilyen jó labdás skillel, de jobb bentivel: ha neki bentit edzünk, a többinek meg labdásat, ugyanoda jutunk, tehát nem kell temetni, sőt még jobban is fejlődhet, mint az akinek 208 centivel labdás skillt kell edzeni.

Az irányító esetében azt nem értem, hogy mit jelent és főleg minek a multiskill. Mert kell neki 15-16 külső def, 15-16 passz, 14-15 tempó, ugyanilyen labdavezetés, technika, 10-11 dobótáv, + erőnlét meg büntető. Ez a 12 képességből 8. Ha még ezen felül akarsz multiskillt, gondolom 9-10-11-es szinten, azt már bedobónak hívják....Nem kerülnek ki olyan játékosok mindig mint Barisic, aki 183 centivel, irányítóként rögtön megfelelő kétpontossal, meg jó belső védekezéssel indult.

Tegyünk együtt a válogatottakért, neveljünk magyar fiatalokat!
This Post:
00
44561.988 in reply to 44561.984
Date: 10/2/2010 7:11:07 AM
Overall Posts Rated:
173173
Kiegészíteném azzal, hogy én feladatnak tekintettem azt, hogy növekedjen a merítés, azaz hogy a meglévő játékosok közül többen edződjenek szervezettebb keretek között. Ebben sokan előttünk járnak, nagyobb bázissal rendelkeznek. Több kisebb vagy közepes lemaradással küzdő játékos tulaját kerestem meg azzal, hogy ne hagyják veszni a náluk lévő tehetségeket.

Nem szeretném, ha nagyon elbeszélnénk egymás mellett, egy kisebb lemaradással küzdő játékosból nem lesz multis, azok tulajainak az alapskillek edzésére hívtam fel a figyelmét. Mindenki tudja, hogy nálunk viszonylag kicsi a nevelési bázis, és ezt nagyon nehéz is kiterjeszteni. Kénytelenek vagyunk valahol a minőségre rámenni, mert ha azon kevesek, akik szeretnek nevelni, arra fecsérlik az erőforrásaikat, hogy ugyanolyan játékosokat csinálnak, akkor semmivel sem haladunk előre, hacsak nem hátra. A lemaradók közül bizonyosan nem is fognak sokan elérni válogatott szintre, ezért az ő esetükben az a cél, hogy megmaradjanak a jelenlegi tulajaiknál, és ha nem is sikerül válogatott szintű játékost nevelni, de legalább a saját csapatuknak lesz egy jó játékosa. Én úgy vettem észre, hogy ebben az esetben többen beállnak az ügy mellé.

Az U21 kontra multis válogatott örök téma fog maradni, de megjegyezném, hogy én személy szerint semmit sem csináltam urimate tudta nélkül, főleg nem happoltam el az U21 elől senkit, csak egyeztetve kezdtünk el 18 éveseket neveltetni.

This Post:
00
44561.989 in reply to 44561.986
Date: 10/2/2010 7:16:27 AM
Overall Posts Rated:
190190
Viszont ha elkezdenek kiegészítőket edzeni az emberek, nem ér oda a játékosuk U21-re....

Tegyünk együtt a válogatottakért, neveljünk magyar fiatalokat!
This Post:
00
44561.990 in reply to 44561.987
Date: 10/2/2010 7:21:34 AM
Overall Posts Rated:
173173
"Nem kerülnek ki olyan játékosok mindig mint Barisic, aki 183 centivel, irányítóként rögtön megfelelő kétpontossal, meg jó belső védekezéssel indult."

Elmondtad a lényeget. Pont erről van szó. Ugyanis ha van olyan játékos, akinek eleve jó szintről indul a 2 pontosa, akkor azzal többre megyünk, mintha nincs neki. És ha jó szintről indul, akkor sokkal kevesebb időveszteséggel lehet neki fejleszteni, és megmarad az idő az alapskillek edzésére. Ennyi a koncepció lényege. Jó is, hogy Barisic-et hoztad fel példának, mert az ő esetében pont pedzegettük a szezon elején, hogy miután kikerül az U21-ből, lehetne ilyen irányban is fejleszteni.

Visszakérdeznék. Ha adott a lehetőség, hogy kifejlesszünk egy olyan DH-t vagy IR-t, aki jól támad bentre is, akkor miért is kellene rögtön bedobónak lennie? Nem véletlenül van, hogy amikor bentre támadunk Iván irányít és Hurst is ott van DH-ban (természetesen ha a formák is engedik...)

This Post:
00
44561.991 in reply to 44561.989
Date: 10/2/2010 7:24:15 AM
Májköldzsordön
II.1
Overall Posts Rated:
175175
Second Team:
Babszinyúl
Igen, de én kifejezetten a Barisic kaliberűekre gondolok, hogy a válogatott számára kellene nevelni, nem pedig a főskilleket az egekig. Ez szezononként max. 2-3 friss draftot jelent, maximum.

HUNGARY!
This Post:
00
44561.992 in reply to 44561.989
Date: 10/2/2010 7:25:03 AM
Overall Posts Rated:
173173
Ezt én tudom, de ez a szezon elején egyeztetésre került. 1-2 nagyobb potenciállal rendelkező játékos kifejezetten a nagyválogatottra edződik majd kezdettől fogva. Mivel ez csak 8+ potenciállal lehet, és az U21-re alacsonyabbal is oda lehet érni, ezért ez kevés veszteséggel megoldható. Hangsúlyozom, nem mindenki, csak akik alkalmasak a multiskillre. Akik nem, azok simán mehetnek alapskillesnek, és az U21-en keresztül lehetnek válogatottak.

This Post:
00
44561.993 in reply to 44561.988
Date: 10/2/2010 7:28:36 AM
Overall Posts Rated:
190190
Nem azt mondom, hogy bárki el lenne happolva az U21 elől, de azt a kicsi bázist jól kell használni, nem lehet mindenkinek sulykolni, hogy multiskil, multiskill. Akkor a legjobb, legtapasztaltabb csapatoknak kell kivenni a részüket az edzésből.

Tegyünk együtt a válogatottakért, neveljünk magyar fiatalokat!
This Post:
00
44561.994 in reply to 44561.993
Date: 10/2/2010 7:38:23 AM
Overall Posts Rated:
173173
Nem, szó sincs erről. Aki elsősorban alapskillre alkalmas, annak az alapskilljei edzését javaslom. Több olyan van, aki csinál ilyet, leginkább azért, hogy legyen egy jó kinti sorunk. Ebben volt ugyanis fantázia a meglévő játékosok skilljei alapján. Ha jól látom az eddigi nevelőmunkát, akkor alapskilles belső emberünk lesz elég. Megjegyzem, a jelenlegi válogatottnál erőcsatárok játszanak bedobót, kinti támadásbál kényszerből Hurst. Tehát vannak erőcsatárok.

Vitányihoz még. Tényleg vannak ilyen játékosok. Ne hívjuk akkor lemondásnak, én sokkal jobban szeretem úgy mondani, hogy ne a csekély hazai nevelőbázis erőforrásai menjenek el rá, ilyenek nyugodtan edződhetnek külföldön.

Last edited by kaygee at 10/2/2010 7:39:24 AM

This Post:
11
44561.995 in reply to 44561.994
Date: 10/2/2010 11:03:39 AM
Overall Posts Rated:
411411
csak ötlet képpen!

minden u21-es év végén meg lehetne köszönni, azoknak akiknek áldozatos munkájával játékos került be a keretbe.ugyan ez válogatottnál.a szövkapok köszönetet mondhatnának név szerint a stábtagoknak, ők is megérdemlik a megbecsülést és a nyilvánosságot.

kicsit más.legalább a hazai (azt mondjátok nincsenek sokan) managerekkel kéne a scoutoknak jobban tartani a kapcsolatot. saját példámon látom a következőket.

az csak egy dolog, hogy hetente vagyok olyan aktív , hogy töltöm a játékosomat külső oldalon.mostanában nem volt igényem rá, ezért nem írtam a scoutomnak, ő meg nem keresett már vagy 2 hónapja így nem volt egyeztetés milyen irányba menjen a srác mit kéne edzenem neki.egy dolog, hogy képbe vagyok és tudom mit kell csinálni hova kell jutni, de ha ez nem így lenne rendesen félre edzhettem volna már a fiamat.

most, hogy túl vagyok 2 szezonnyi DH edzésen (nem sok de már ennyi idő alatt is látok pár hiányosságot az edzés rendszeremben) nem értek 1-2 dolgot, miért úgy kellett csinálni az elején, ahogy csináltuk.orrba szájba ment a tempó edzés és mellette egy kis kinti dobás.nem lett volna kifizetődőbb ezt fordítva csinálni?nem tudom a fiam mennyire lett volna alkalmas más fajta nevelésre, de azt mondtam mindenkinek az elején olyan játékost faragok belőle amilyent nekem mondanak. nem hiszem, hogy dunát lehet rekeszteni az ilyen fajta edzőkből.mondtam csapat nem érdekel, csak az, hogy a fiú olyan legyen amire nektek szükségetek van.ha kell adok a DH-mnak 20-as blokkolást. (persze felesleges csak szemléltetés képpen) semmi extra igény nem jött, egy szokásos DH lesz nevelve belőle.mint írtam korábban, lehet azért mert másra tényleg nem lenne jó alap anyag. nem tudom de az tény, hogy nem lett lecsapva a feldobott magas labda.

köszönöm mindenki nevében azt a munkát amit ebben a szezonban (is) tettetek mindannyian a két válogatott érdekében.úgy érzem kívülállóként, sikeres szezonon vagyunk túl a stáb egyre jobban érik össze és a ti áldozatos munkátok lassan meghozza a gyümölcsét.

köszönettel és tisztelettel dzsevasz!

Advertisement