Ő nagyon megfeküdt azon a kutyakomédián,amit NL 3 éve játszik.A tudását elismeri,de az eljárást nem veszi be a gyomra.
Ezzel pont így vagyok én is. Ha ő anno azt mondta volna, hogy gyerekek, ma van 2009. június 20., június 21-től nem játszom a magyar válogatottban, akkor nem szóltam volna semmit. Tökéletesen meg tudok érteni mindenkit, aki elmegy innen, nem érdekel milyen indokkal teszi, még azt is simán elfogadom, ha nem akar ennek az országnak a válogatottjában játszani. Bár szívem szerint semmilyen honosítást nem engednék meg (ha egy ötszörös aranylabdás focista születik Luxemburgba, akkor istenem, hát így járt), de nem lehet egy büdös szavunk sem, mi is megtettük, mi is honosítottunk és nem is egyszer.
Ettől a türelemjátéktól viszont undorodom, "ha teljesítik a követeléseimet, akkor magyar leszek, ha nem, akkor spanyol", "ha megfizetnek, akkor magyar leszek, ha nem, akkor spanyol", ez azért az én értékrendem szerint nem így működik.
Megjegyzem (persze szerény véleményem szerint), hogy engem mindig is bosszantott, hogy Nagylaci a válogatottban soha egyetlen világversenyen nem hozta még csak közelítőleg sem azt a formát, mint amit klubszinten tudott. Ezt sérelmezem, bármi is legyen mögötte. Ezek szerint korábban is hasonló felfogásban nézhette a dolgokat.
Másrészről érzésem szerint már a spanyoloknak is a tökük tele van ezzel, egy olimpiára csapatot építeni nem azt jelenti, hogy Nagylaci kimegy a reptérre, és ott megkérdezi a többieket, hogy "Hali, magatokkal visztek?". Azért legalább egy edzésre illene előtte lemenni, hogy a meccseken ne ellenfélnek nézzék majd véletlenül.
Last edited by kaygee at 5/3/2012 5:09:59 PM